hivatalos honlapja
line decor
  
line decor
 
 
 
 

 
 
Híreink

 

Kérjük, a Támogatási Szerződés alapján megvalósuló projektet szerződés szerinti ütemezésben, műszaki tartalommal teljesíteni, annak érdekében, hogy az egyes mérföldkövek időpontjára tervezett elszámolásait benyújthassa, azaz ne veszítse el jogosultságát a támogatási összegre, ne veszélyeztesse az AVOP Leader+ program 2008. december 31-i eredményes zárást.

 Egyúttal tájékoztatjuk arról is, hogy a Támogatási Szerződések módosításának végső határideje 2008. május 30., valamint legkésőbb 2008. szeptember 1-ig lehet a Támogatási Szerződések teljesült projektjeire elszámolásokat, támogatásigényléseket benyújtani, amennyiben a szerződés is lehetővé teszi.

Kérem, kísérje figyelemmel a fenti határidő napokat, a Támogatási Szerződésben vállaltak, a projekt műszaki tartalmának megvalósulását, annak érdekében, hogy jogosan megkapja a támogatást.

Amennyiben támogatásigénylési dokumentumainak időben, szakszerű módon történő elkészítéséhez szükségessé válik gyakorlott, megfelelő készséggel rendelkező segítő közreműködésére, akkor kérem, forduljon Gesztorszervezetünkhöz, ahol a megfelelő, rendszeresített formanyomtatványok előállításában, kitöltésében a segítünk Önnek.

 



LETÖLTHETŐ

A fordított adózású számlákhoz kapcsolódó kitöltési útmutató az F0451 A táblához.

Nyilatkozat számla áfa tartalmáról.

 


JELENTÉSEK BEADÁSÁRÓL:

HE-22 sz. jelentés beadása szükséges, annak, aki egy évnél hosszabb ideig valósítja meg a beruházást. Benyújtási határidő: a megvalósítás kezdetét követő évben május 31-ig.

HE-24 sz. jelentés benyújtása szükséges annak, akinek működtetési kötelezettsége van. Beadása évente kötelező. Benyújtási határidő: a megvalósítás kezdetét követő évben május 31-ig.

HE-16 sz. jelentés beadása szükséges, beruházás esetén évente az üzemeltetési kötelezettség kezdő napjának évét követő év május 31-ig.

Magánszemélynek az SZJA adóbevallásában nem kell szerepeltetnie a támogatás összegét.

Falusi vendégfogadó amennyiben nem kötelezett (nem éri el az összeghatárt) adóbevallás benyújtására, nem kell külön bevallást benyújtatnia a támogatás miatt sem.


EPEJ

A Kedvezményezettnek Egyszerűsített Projekt Előrehaladási Jelentést (EPEJ. dokumentum) kell benyújtani az illetékes Kirendeltségre a projekt megvalósításáról. A helyi Kedvezményezettek a Gesztorszervezethez nyújtják be az előrehaladási jelentést, amit a Gesztorszervezet továbbít a Kirendeltség felé. A projekt előrehaladási jelentéseket félévente, az első jelentést a Támogatási szerződés aláírásától számított hatodik hónap végén kell benyújtani.

A projekt előrehaladási jelentést akkor is félévente kell benyújtani, ha az adott félévben a Kedvezményezett nem kérelmezi támogatás kifizetését. A projekt előrehaladási jelentés jóváhagyása a további kifizetések előfeltétele!


Új Nyilatkozatok elszámoláshoz!

Nyilatkozat számla áfatartalmáról-fordíttott.doc-ot fordított áfa esetén kell kitölteni.

A nem jövedelemszerző nyilatkozat kitöltése kötelező minden olyan esetben, mikor a beruházás nem jövedelemszerző (magas támogatás intenzitás 75 %, 85%).

Alvállalkozói nyilatkozat kitöltését, abban az esetben kérjük, amikor a kivitelező alvállalkozót alkalmaz.

(Nyilatkozatok letölthetők a Letölthető anyagok menüpont alatt!)

Megalakult még a tavalyi év folyamán a Mecsek-Völgység-Hegyhát Vidékfejlesztési Közösség, közel 190 taggal. 2007.december 27-én megválasztásra került a tervezési bizottság 10 fője (5 fő a Komlói és 5 fő a Sásdi kistérségből).

A Komlói kistérség képviselői: Dr. Finta István, aki egyben a tervező bizottság elnöke, Császár Levente a Keleti-Mecsek Egyesület Tourinform Irodájának vezetője, Faragóné Cseke Blanka Hosszúhetény polgármestere, Kovács Gyula Magyarhertelend polgármestere és Hohn Krisztina Mánfa polgármestere.

Elkezdődött a stratégiai terv kidolgozásának időszaka, mely 4 hónapot vesz igénybe. Első lépcsőben az adatgyűjtés zajlik, a két kistérségre vonatkozólag.


Kérdések esetén érdeklődni lehet:

Tóth Péter vezetőellenőrnél

tel.: 82/814-961
e-mail: Toth.Peter@mvh.gov.hu

Javasoljuk, ha lehet mindenki email-ben tegye fel a kérdéseit, hogy írásos nyoma maradjon a kérdéseknek és a válaszoknak!


Ezeket a logókat kérjük feltenni az emlékeztető táblára:

  • Magyarország célba ér,
  • Keleti-Mecsek Akciócsoport,
  • MVH logója,

valamint a projekt címét kérem, írassák rá a táblára.

A fenti logók letölthetők a Letölthető anyagok menü alatt!


Figyelem!

Bármilyen változást, ami nem a pályázatban szereplőknek valósul meg BE KELL JELENTENI!!!!

  • Kérek mindenkit, figyeljen arra, hogy a projektet 60 napon belül meg kell kezdeni, a támogatási szerződés megkötése után.
  • A pályázat befogadása előtti számlát nem lehet elszámoltatni!!!

 


Ha a kivitelező alvállalkozót foglalkoztat:

Az alvállalkozó foglalkoztatásáról szóló nyilatkozatot csak annak kell kitöltenie, akinek a kivitelezője alvállalkozót foglalkoztat.

Ebben az esetben a számlára rá kell vezetni, hogy közvetített szolgáltatás.


Kivitelező váltás módja:

Amennyiben végsőkedvezményezett nem a pályázatban szereplő árajánlatot adó kivitelezővel végezteti el a beruházást, új részletes árajánlat szükséges. A szerződésmódosítási kérelmet, az új árajánlattal és a vonatkozó függelékekkel együtt a Keleti-Mecsek Egyesülethez kell címezni.


 

Elszámolás leadásának módja:

Egy eredeti és kettő darab másolati példányban külön lefűzve kérjük benyújtani!


 

Kérjük az utolsó mérföldkő elszámolásához benyújtatni

a főkönyvi kartont, (melyen tételes bontásban szerepelnek a számlák, a projekthez kapcsolódóan) azon pályázóktól, akik rendezvényt, oktatást valósítottak meg, ill. kiadványt készítettek.


 

Környezetvédelmi Szakvélemény

a

- Kiadvány készítés

- Oktatás tartása esetén

NEM SZÜKSÉGES!!!


 

Építési Beruházások esetén:

-nem építési engedélyes beruházás esetén: Felelős Műszaki vezetőre van csak szükség

- építési engedély köteles beruházás esetén: Felelős Műszaki vezető és Műszaki Ellenőr is szükséges.

 


 

Záró mérföldkő esetén
új dokumentum!

Záró mérföldkő estén ki kell tölteni a
HE-23 nevű nyomtatványt ami
Letölthető anyagok
menüpontból letölthető


"Igazolás Az állategészségügyi, élelmiszerbiztonsági, állatjóléti és takarmányozási követelményeknek való megfelelőségről"

és a

"Környezetvédelmi szakvélemény
AVOP pályázathoz"

című dokumentumok és rövid tájékoztató letölthető a Letölthető anyagok menüpont alatt


Építési beruházásokhoz segédlet

Az MVH iránymutatása

Semmiképpen nem kívánjuk terhelni ügyfeleinket felesleges dokumentáció vezetésének megkövetelésével, ugyanakkor jogos igény, hogy a társfinanszírozó azaz az MVH is végigkövethesse a projekt teljes megvalósítási folyamatát. A hatékony ellenőrzéshez, amely csak egy bizonyos pillanatban állapíthatja meg a projekt helyzetét, szükség van olyan bizonyító erejű dokumentumra, amely igazolja a kivitelező munkavégzésének folyamatát is.

Minden építési-szerelési munka, azaz építési beruházás esetén kell építési naplót vezetni.

A közpénzekből támogatott beruházások esetén szintén kötelező úgy a napló vezetése, mint a felelős műszaki vezető, illetve a műszaki ellenőr alkalmazása.

A felelős műszaki vezetőnek Névjegyzékbe vétellel kell jogosultságot szereznie! A műszaki ellenőr is Névjegyzéki számmal igazolhatja a jogosultságát.

A közösségi támogatási összegek elszámolásához minden esetben ellenőrzésre alkalmas dokumentumok szükségesek: pl. a számla és részletezése, a felmérési napló, valamint a munkamenetet és a mennyiségeket tartalmazó építési napló, melyeket az arra jogosult szakemberek folyamatosan vezetnek, ellenőriznek és igazolnak.

Ahol már több szakma jelenik, meg ott nem lehet a felelős műszaki vezetést nélkülözni.


Letölthető az Egyszerűsített Projekt Előrehaladási Jelentés!

EPEJ


AVOP LEADER+ Programban részt vevő végső kedvezményezettek „előrehaladási jelentés” adási kötelezettségéről

 A támogatási szerződés VII. fejezet 1. pontjában utal a pályázati felhívásban meghatározott kötelezettségekre, miszerint a XIV. pontban meghatározott 3 havi rendszerességet ír elő.
Azonban a pályázati felhívás végén (XVIII. Pont) található vonatkozó jogszabályok között szerepel a 14/2004. (VIII.13.) TNM-GKM-FMM-FVM-PM együttes rendelet, melyet módosított a 8/2006. (X.20.) MeHVM-PM-FVM együttes rendelet, melynek 12 § (2) –ban ez áll:

„A projekt-előrehaladási jelentéseket a támogatási szerződés megkötésétől számítva félévente kell benyújtani”

 

Kaposvár, 2007. augusztus 22.

                                                                       Stefler Péter
                                                                       Helyszíni ellenőr


A Keleti-Mecsek Akciócsoport Helyi Bíráló és Monitoring Bizottsági (HBMB) ülését megtartotta 2007.március elsején. Az ülésen megszületett a helyi döntés a Keleti-Mecsek Helyi Akciócsoport által befogadott pályázatokat illetően. Az akciócsoport gesztor szervezete a Keleti-Mecsek Egyesület felterjesztette a szükséges dokumentumokat a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) Regionális Kirendeltsége (RIK) részére, ami továbbításra került a Leader Osztály számára. Ezután a HBMB által támogatott pályázatok a Döntés Előkészítő Bizottság elé kerülnek, ők javaslatot tesznek a pályázatok támogatásáról, illetve elutasításáról az Irányító Hatóság felé. Amint megszületett az Irányító Hatóság döntése sor kerülhet a szerződések megkötésére. A pályázat befogadása után lehetősége van a pályázónak a projekt megkezdésére, saját felelősségre.

 

A pályázati felhívás VIII. fejezetének r) pontja alapján:

Rendezvény, előadás és oktatás tartása esetén a kedvezményezettnek a Keleti-Mecsek Egyesületen keresztül dokumentáltan (levél, fax, e-mail) be kell jelentenie az eseményt a területileg illetékes MVH Kirendeltségnek a rendezvény, előadás ill. oktatás tervezett megtartása / annak megkezdése előtt 1 hónappal (30 nap,) azért, hogy annak végrehajtását az MVH helyszíni ellenőrei ellenőrizni tudják. Amennyiben a helyszínben vagy az időpontban változás történik haladéktalanul értesíteni kell az MVH Regionális Illetékességű Kirendeltségét.”

 Továbbá: „A kedvezményezett köteles beadni  minden olyan dokumentumot (pl. fényképeket, jegy fénymásolatát, stb.) mellyel alá tudja és kívánja támasztani, hogy a projektet a pályázati kiírásnak, a nyertes pályázatában és a szerződésben foglaltaknak megfelelően hajtotta végre/ valósította meg.” 

Kérjük fentiekre vonatkozó szíves tudomásul vételét.

 

 

 
                                                                                          é4
 

 

 

A Projekt Előrehaladás Jelentésről